Kettős játék

Színpad

Maga Julia Roberts, a Kettős játék női főszereplője is szerepelt már hasonló műben (A zűr bajjal jár), amikor a(z ellenkező nemű) felek egyszerre vannak egymás ellen és egymás mellett, és a "ki kit ver át?"-játszmában szakmai és magánélet (sőt szerelem) szálai kibogozhatatlanul egybefonódnak. 

Claire Stenwick (!) és Ray Koval exkémek tapasztalataikat a kormányzati után a magánszektorban kamatoztatják. Mikor közös projektbe sodorja őket a sors, elsőre úgy tűnik, egy korábbi affér miatt gyűlölik egymást, ám a cselekmény előrehaladtával egyre több minden derül ki kapcsolatukról (legújabb megbízatásuk mibenlétéről pedig annál kevesebb). Mindez érdekes flash-back technikával tárul fel a néző előtt: a visszatekintések (a jelenhez) egyre közelebbi időpontokat mutatnak be, olyan szabályos időközönként, mintha csak a cselekmény is bekerítené a hősöket. A gyakori időugrások miatt a sztori időnként kissé megakad, és nehezen követhető, de trükkös eseményekhez trükkös szerkezet dukál. 

A Kettős játék nem sok újat hoz a fent már jellemzett, A Thomas Crown-ügy nyomdokain haladó romantikus thrillerekhez képest (csak ezúttal a multicégek és az ipari kémek világában járunk), ám igen elegánsan van levezényelve, Tony Gilroy író-rendező (Michael Clayton) szakértő módon tölti ki a hézagokat, és a kötelező (dupla)csavar is ott van a végén. 

Kettős játék
(Duplicity - színes amerikai romantikus thriller 110 p. 2009) (12)
Rendező: Tony Gilroy
Színész: Clive Owen, Julia Roberts, Paul Giamatti, Tom Wilkinson
Forgalmazza: UIP-Duna Film