Külvárosi mulató

Színpad

1935. Szilveszter éjszakáján egy ingatlanspekuláns kezébe kerül a Chansonia dalszínház, és vele együtt mindazon emberek munkája, akik szinte egész eddigi életüket a külvárosi mulató működtetésére fordították. Csakhogy a kőszívű Galapiat bezárja a színházat, így a Faubourg munkáskerület kabaré, a kabaré dolgozói pedig munka nélkül maradnak - egészen addig, amíg egy kommunista lelkületű díszletmunkás, egy hűséges színpadmester és egy látszólag teljesen tehetségtelen imperszonátor kezébe nem veszi az irányítást, és szinte elfoglalja - tulajdonképpen bérbe veszi - az épületet. Szerencséjükre éppen ekkor toppan be az ajtón egy bájos hölgyike, bizonyos Douce, a félénk szépség, aki elfogadható lábai miatt kap konferansziéállást, de hamar kiderül, hogy énekhangja milliókat ér. Együtt hát a társulat, Léon Blum munkáspárti kormányának szavazói özönlenek az előadásokra, zakatol a Chansonia, és a dolgozók bizony haláluk napjáig boldogan táncolnának és énekelnének, ha nem lépne közbe a galád féltékenység és a tiszta szerelem. 

A Külvárosi mulató fordulatos szocio-musicalkrimi nagyszerű karakterszínészekkel, elsőrangú látvánnyal és fülbemászó dallamokkal. Könnyedebb film, mint Az utolsó metró, de szabályosabb, mint a Moulin rouge!. Mozgóképes dalszínház válság idejére. 

Külvárosi mulató
(Faubourg 36.  Színes, feliratos német-francia-cseh filmdráma 120 p. 2009)(12)
Rendező: Christophe Barratier
Színész: Clovis Cornillac, Gérard Jugnot, Kad Merad, Pierre Richard
Forgalmazza: SPI