A kuszkusz titka

Színpad

A kuszkusz titkának főhőse egy 61 éves algériai emigráns férfi, Slimane úr, akit a film elején - hiába dolgozott keményen 35 éven keresztül - kitesznek hajógyári állásából. Új esélyt egyedül az nyújthatna számára, ha meg tudná nyitni egy öreg hajón azt az arab éttermet, melynek legfőbb specialitását a volt felesége által oly kiválóan készített halas kuszkusz jelentené. Ám a terv véghezviteléhez jó néhány önkormányzati engedély is szükségeltetik, élettársának lánya segítségével Slimane nekivág tehát a küldetésnek. Célja érdekében tett fáradozásai mellett pedig megismerjük igen kiterjedt családját is mihaszna fiától és többi gyerekétől kezdve szelíd élettársán keresztül az anyja bánatára még kétévesen is bepisilő unokáig. 

A cselekmény motorját olyan hétköznapi helyzetek és konfliktusok adják, mint egy népes vasárnapi ebéd rengeteg zajos rokonnal, vagy hogy a kuszkusznak idejében meg kell érkeznie a PR-fogásként szervezett nyitóvacsorára. A hitelességről az amatőr és profi színészek közös szerepeltetése és a hosszan kitartott, direct cinema-szerű jelenetek gondoskodnak. És aki esetleg unná egy kicsit a mélyreható családi beszélgetéseket vagy sokallná a két és fél órásra nyúlt játékidőt, az a fináléban kap egy olyan hastáncot, hogy csak les... 

A kuszkusz titka
(La graine et le mulet - színes, feliratos francia filmdráma 151 p. 2007) (12)
Rendező: Abdel Kechiche
Színész: Abdelhamid Aktouche, Farida Benkhetache, Habib Boufares, Hafsia Herzi
Forgalmazza: InterCom