Légió

Színpad


legio_01_by_est_hu.jpg
 Légió

Vannak a reneszánsz festmények légies, androgűn angyalai, a pufók viktoriánus szárnyas gyerkőcök, és azok a hardcore utcai harcosok, akiket az úr az emberiség kiirtására küld a Légióban. Az csak homályosan fogalmazódik meg a korábban trükkmesterként dolgozó Scott Stewart filmjében, hogy miért is orrolt meg a jóisten, akiről eddig azt hittük, ha hittük, hogy jó és megbocsátó ? talán sok spamet kapott ?, de tény, hogy szabadjára engedte a legyőzhetetlen angyalsereget.

Akad azonban egy renegát arkangyal, Mihály/Micheal (a mindig remek Paul Bettany kigyúrva), aki lát még fantáziát bennünk, és kinek földre érkezése erősen emlékeztet Arnold Schwarzenegger egyik kevéssé ismert korai munkájára, a Terminátorra, a többi pedig számos B-kategóriás filmre. Adott egy étkezde a sivatag közepén, egy sor beáldozható mellékszereplő ? olyan szebb napokat látott színészek előadásában, mint Dennis Quaid ?, az emlegetett Mihály, és egy várandós pincérlány, aki pocakjában hordozza a szebb jövő ígéretét.

Minden adott egy jó lövöldözős-robbantós kaszaboláshoz, de furcsa mód a legyőzhetetlen angyalok, ahelyett, hogy az egészet secpec lenyomnák, sokáig csak agymosott embereket küldenek a kis társaság ellen, a zombifilmek meghitt hangulatát idézve meg. Nem vagyunk mi az egyszerű akciófilmek ellen, de akkor szóljanak nagyobbat!

 
Légió
(Legion - színes, feliratos amerikai fantasy 100 p. 2010) (16)
 
Rendező: Scott Stewart
Színész: Adrianne Palicki, Dennis Quaid, Kevin Durand, Paul Bettany
Forgalmazza: InterCom