Az ő személye és benzinkútja köti össze ugyanis azt az igencsak lazán kapcsolódó nyolc rövid történetet, amelyek valójában a norvég közéleti palettát kívánják lefedni, mivel minden epizód egy-egy politikai pártot is reprezentál a 2002-es választások idejéből.
A film azonban a fentebbi információ nélkül is értelmezhető, annál is inkább, mivel mi mit sem tudunk a skandináv ország belpolitikájáról, az itt látható mininovellák viszont önmagukban is rendkívül élvezetesek. Mindenféle bizarr dolgok történnek ugyanis. Egy férfit otthagy pucéran a családja a tóparton, egy tehén megeszi egy nő mobiltelefonját, egy leszbikus pár elveszít egy Romániából becsempészett kisfiút, egy pizsamás férfi kisegít három autós lányt, kilenc vidám nyugdíjas pedig a mocsárba süllyed, és így tovább.
Minden epizód más stílusban kerül elénk, van köztük egészen szürreális és szimbolikus, de akad még tinivígjáték is. Hősünk, a politikailag (is) tájékozatlan benzinkutas pedig csak nézi, mi történik körülötte, aztán megvakarja a fejét és megy bütykölni szerelmét, egy ősöreg repülőgépet, s mindeközben a postáskisasszony után vágyakozik.
Mivel a filmet hat forgatókönyvíró és összesen kilenc rendező hozta össze - a feltehetőleg korelnök - Thomas Robsahm vezetésével, a színvonal helyenként hullámzó, de minden részben közös a szatirikus él, a kifacsart világnézet és a távolságtartó humor - mégiscsak skandinávokról beszélünk. Kedvencünk a vak szélhámos kislány és öccsének története, akik az afrikai gyerekeknek gyűjtenek pénzt, de valójában csokiban utaznak, és ezt gond nélkül meg is tudják indokolni. Enyhén gonosz, de nagyon bájos!
