Légy a holdon

Igaz ez legalábbis azokra a fiatal floridai legyekre, akik - bár 1969-et írunk, és Woodstockban már majdnem dübörög az élet - a Holdra szeretnének eljutni, ellentétben azokkal a szovjet légyelvtársakkal, akik nem riadnak vissza némi cselszövéstől sem annak érdekében, hogy meghiúsítsák Armstrong és társai űrküldetésének sikerét. Történik ugyanis, hogy három ifjú legyecske (a kalandvágyó, az okos és az éhes) gondol egy nagyot, belopózik a NASA floridai űrközpontjának épületébe, majd az Apollo 11 űrhajósainak szkafanderébe bújva elhagyja bolygónkat, hogy kiderítse, mi újság a Holdon.

A büszke nagypapalégy, az aggódó mamalegyek és a kis kalandorok szemszögéből bemutatott történet a legjobb esetben is csak kedvesnek, illetve helyenként izgalmasnak mondható, mert sajnos sem történetmesélésben, sem pedig technikailag nem közelíti meg azt a színvonalat, amit a Pixar és versenytársai évtizedes munkásságának ismeretében elvárni illik. Szó se róla, cukik a legyek, de a gondosan megrajzolt hátterek előtt inkább emlékeztetnek samponosflakonokra, mint élőlényekre. Bár az is lehet, hogy a legyek közelről kiköpött flakonfejek - tudományos tapasztalatok hiányában azonban ezt biztosra nem vehetjük. 

Ha nem is eget/űrt rengető történet a Légy a Holdon, annyi tanulsága mindenképpen van, hogy minden nagy esemény hátterében legyeskednek kis hősök.