Az Egyetleneim rendezője tíz éven át dokumentálta a dél-budai félsziget életét és átrendezésének történetét, melynek keretében az úszó házakon és különféle viskókban élő emberek átadták a terepet a dózereknek, a befektetőnek és az új, EU-kompatibilis életérzésnek. Nemes 1998 és 2007 között madarakat, cicákat, kutyákat, épületeket, évszakokat, őslakosokat és rögtönzött lábast kevergető hajléktalanokat filmezett, és az anyagból 2004-ben már készített egy kísérleti dokumentumfilmet A mulandóság gátja címmel, melynek a Letűnt világ tulajdonképpen kiegészített, kerekebbre szabott változata. Ez is kísérleti doku tehát, amelyben a vágás ritmusa, a lopott jelenetek egymásutánisága, a szereplők (állat, ember, természet) megválasztása alkot történetet, pontosabban felkínálja a nézőnek azt a lehetőséget, hogy történetet olvasson ki a látottakból. Mindezt aláfestésként nem kevésbé kísérleti zene kíséri: egy vasutas rezesbanda Beethoven Egmont-nyitányát próbálja, taktusról taktusra, szólamonként. Az 1956-os forradalom szimbolikus zeneműve így válik az életképek kísérőjévé, amely a maga tökéletlenségével hangsúlyozza ki a Kopaszi-gáton élő emberek hétköznapi hősiességét, majd bukását.
A Letűnt világ Karlovy Vary-ból a legjobb rövid doku díját hozta haza, itthon pedig remélhetőleg a közönség figyelmét fogja elnyerni.
| Letűnt világ |
| (fekete-fehér magyar dokumentumfilm 20 p. 2008) |
| Rendező: Nemes Gyula |
| Forgalmazza: Budapest Film |
