London River

Színpad

2005. július 7-én reggel három bomba robbant London belvárosában, aminek következtében több tucat ember veszítette életét, a szeretteiket nem lelő családtagok pedig kis híján belebolondultak a várakozásba. A London River két főhőse, az egyik Csatorna-szigeten békésen éldegélő Elisabeth (Brenda Blethyn ? Titkok és hazugságok, Fűbenjáró bűn) és a Franciaországban kertészkedő afrikai aggastyán, Ousmane úr (a Berlinben a legjobb férfi-alakítás díjával jutalmazott Sotigiu Kouyaté, aki a rendező Kis Szenegál című filmjében is fontos szerepet játszott) régen látott gyermeke miatt aggódva érkezik a brit fővárosba, és a kötelező körök (rendőrség, kórházak, falragaszok) végigjárása után beletörődnek egymás társaságába, hiszen kiderül, hogy elveszett szeretteik egy ideje együtt éltek. 

A kissé lassú, helyenként didaktikus, mégis fordulatos és kulturális-etnikai szempontból kimondottan tanulságos történetben Blethyn és Kouyaté olyan gyönyörűen alakít, hogy egy közepes magyar rendező akár a járásukra egy trilógiát építhetne, Bouchareb azonban megelégszik egy kerek és szép-szomorú történettel, melyből itthon is tanulhatunk egy keveset. 

 
London River
(London River - színes, feliratos francia-angol-algériai filmdráma 87 p. 2009) (12)
 
Rendező: Rachid Bouchareb
Színész: Brenda Blethyn, Francis Magee, Sami Bouajila, Sotigui Kouyaté
Forgalmazza: InterCom