Lopakodó (Stealth)

Színpad

Ben Gannon (Josh Lucas), Kara Wade (Jessica Biel) és Henry Purcell (Jamie Foxx) az amerikai haditengerészet elit tesztpilóta osztagának oszlopos tagjai. Feladatuk a Karom fedőnevet viselő, szigorúan titkos sugárhajtású lopakodó vadászgépek bejáratása. Ők a legjobbak a jók között, és ezzel tisztában is vannak.

Egy szép napon aztán az osztag parancsnoka, George Cummings kapitány (Sam Shepard) bemutatja a csapatnak az alakulat új tagját, az "EDI" becenévre hallgató, mesterséges intelligenciával rendelkező Automatikus Harci Repülőgépet. Noha Ben ódzkodik attól, hogy kivonja az emberi tényezőt a háborús játszmából, Cummings utasítja a csapatot, hogy "EDI"-vel közösen katonai missziót hajtson végre. A humán pilóták legnagyobb ámulatára "EDI" igazi "bombázó"-nak bizonyul, és a csapat sikeresen megsemmisíti a célpontot. A hazafelé vezető úton azonban "EDI"-t villámcsapás sújtja a Carl Vinson repülőgép-anyahajó fedélzetén. Az automata agyában olyan fejlődés megy végbe, amelyről alkotói nem is álmodtak. Ben és Henry fenntartásai ellenére Cummings kijelenti, hogy a villám sújtotta "EDI" gond nélkül részt vehet a repüléseken.

A veszély csak nő, amikor "EDI" önhatalmúlag egy szigorúan titkos misszió végrehajtása mellett dönt. Ha sikerrel jár, az egész világ egyetlen bombatölcsérré változhat. Az ámokfutó gépet egyedül Ben állíthatja meg...

rendező: Rob Cohen

forgatókönyvíró: W.D. Richter

operatőr: Dean Semler

jelmeztervező: Lizzy Gardiner

zene: Randy Edelman, Trevor Morris, BT

producer: Laura Ziskin, Mike Medavoy, Neal H. Moritz

látványtervező: J. Michael Riva, Jonathan Lee

vágó: Stephen E. Rivkin

szereplők:

Josh Lucas (Ben Gannon)

Jessica Biel (Kara Wade)

Jamie Foxx (Henry Purcell)

Sam Shepard (George Cummings)

Joe Morton (Dick Marshfield)

Richard Roxburgh (Keith Orbit)