Max Manus

Színpad

 

A vélhetően adrenalinfüggő férfiú először vendégjátékosként részt vett a finn?orosz téli háborúban, majd egyenes útja vezetett az 1940 tavaszán a nácik által különösebb erőfeszítések nélkül elfoglalt Norvégia ellenállási mozgalmához. Manus bátor társaival először csak illegális lapokat nyomtatott és terjesztett, majd egy, a Gestapótól való hajmeresztő és bravúros szökést követő angliai kiképzés után egyre nagyobb vállalkozásokba vágott bele. A kitűnő arányérzékkel felépített cselekmény az időközben tehetséges tűzszerész szakértővé előlépő férfi által véghez vitt nagyszabású robbantásos szabotőrakcióig, a film csúcsjelenetéig vezet.

A norvég háborús hős igaz története már önmagában rengeteg izgalmat rejt, a filmesek pedig mindent hozzáadtak (CGI-technika, tehetséges színészek, biztos kezű cselekményvezetés és egy nemzetközi szuperprodukcióval ? Las Bandidas ? debütált rendezőpáros), ami a 6,4 millió eurós (!) költségvetésbe belefért. Ennek köszönhetően a Max Manus nemcsak hogy könnyedén felveszi a versenyt a látványos hollywoodi háborús filmekkel, de még sokkal többet is tud azoknál: a szokásos, sablonos nagybetűs Hős-ábrázolás helyett ugyanis meg meri mutatni, mi történik egy háborús hőssel háború nélkül... 

 
Max Manus
(Max Manus - színes, feliratos német-dán-norvég akciófilm 118 p. 2008)(12)
 
Rendező: Espen Sandberg, Joachim Ronning
Színész: Agnes Kittelsen, Aksel Hennie, Ken Duken, Nicolai Cleve Broch
Forgalmazza: Grantfilm