Megy a gőzös

Színpad

Koltai Róbert és Pindroch Csaba a Megy a gőzös című filmben

A két figura engesztelhetetlen ellentétének hátterében az állomásfőnöki státusz iránti irigység áll. A pozíciót korábban állítólag Körte Lajos vasutas birtokolta és kifúrta a helyéről Bajusz János. Ráadásul a nehéz körülmények között élő szegény Körte vasutas kénytelen az igen rossz hírű fiát, mivel más nem alkalmazná, éppen Szakáll állomásfőnökhöz adni béresnek. Utóbbi is azért áll rá az üzletre, hogy az így még hierarchikusabb, sokszor megalázó szituációval ismét borsot törjön Körte vasutas orra alá. A fiú, Körte Kázmér viszont bosszút forral, és meggyőzi apját, hogy ha béresnek áll az állomásfőnökékhez, belülről hamarabb tönkre tudja tenni Bajuszékat.

Első "csínytevése" következtében kisiklik a falu mellett elhaladó kiemelt fontosságú díszvonat, amely az állam és az egyház számára is igen fontos "árut", a Barcikai Ősanyát szállítja, amit azért visznek körbe az országban, hogy lelket öntsön a népbe. A fiú bosszúhadjárata első fontos cselekedetének köszönhetően a díszvonat hosszabb időt a falu állomása mellett kényszerül vesztegelni. Ez a tény átrendezi a zárt világ erővonalait, a vonat utasai végképp fölborítják a falu és az állomás amúgy is ingatag rendjét.

Megy a gőzös
rendező: Koltai Róbert

forgatókönyvíró: Koltai Róbert, Grecsó Krisztián, Koltai Péter

szereplők: Koltai Róbert (Bajusz János), Gáspár Sándor (Körte Lajos), Egres Katinka (Böske), Csuja Imre (Lakatos Gáspár), Pogány Judit (Mrs. Bajusz), Lázár Kati (Mrs. Lakatos), Szabó Győző (Kálmán), Gesztesi Károly (Köles), Badár Sándor (Menyus), Pindroch Csaba (Sándor)