Melegkonyha

Színpad

A másságát nyíltan vállaló mesterszakács elégedetten éli életét, ám egy nap egyszerre több problémával is szembesülnie kell: egy váratlan esemény miatt nyakába szakad múltjának két szereplője (saját két gyermeke, egy kamaszfiú és egy kislány); szomszédjába költözik egy igen vonzó, argentin volt focisztár; éttermének háziasszonya, egyben legjobb barátnéja, a férfiakban csalódott Alex egyre kiszámíthatatlanabbul viselkedik; s végül azt beszélik, vendéglőjét hamarosan felkeresi a Michelin-csillagokat odaítélő étteremkalauz inspektora.

Ezzel pedig nemcsak Maxi, hanem kicsit a néző is úgy érezheti, hogy mindez sok egy kicsit egyszerre. A némileg a hasonló spanyol szexkomédiák (Anyám a lányokat szereti, Szerelem a kémcsőben) nyomvonalán haladó Melegkonyha túl sok mindent zsúfolt bele egy ártatlan vígjátékba, melynek cselekménye így kissé szétforgácsolódik. Egyúttal az is jót tett volna a filmnek, ha kissé feszesebbre vágják. 

A főszerepet alakító sokoldalú Javier Cámara volt már a törvény kissé visszamaradott védelmezője, lelkes amatőr filmes, szerelmes ápoló, és most is nagyon jól hozza a figurát annak minden beépített kliséjével együtt és azok ellenére. Az ő közreműködésének hála nemcsak a szexuálisan túlfűtött spanyolok, de talán mi is szeretni tudjuk majd a Melegkonyhát. 

Melegkonyha
(Fuera de carta. színes fel. spanyol romantikus vígjáték 111 p. 2008)(12)
Rendező: Nacho G. Velilla
Színész: Benjamín Vicuna, Fernando Tejero, Javier Cámara, Lola Duenas
Forgalmazza: Másképp Alapítvány