Mexikói képeslap

A Kacsaszezon után Fernando Eimbcke elkészítette második nagyjátékfilmjét is, mely eleinte kísértetiesen emlékeztet az elsőre: egy 17 év körüli kamaszfiút figyelhetünk, Juant, aki kisebb karambolt szenvedett autójába keres alkatrészt egy lerobbant külvárosi környéken. Szervizről szervizre jár, összefut bogaras vénemberrel, Bruce Lee-rajongó fiatal szerelővel, egy hozzá nem értő, de énekesnek kiváló eladólánnyal, kutyasétáltatást és gyermekmegőrzést vállal és a küldetés csak nem akar teljesülni.

Látszólag tehát a Kacsaszezonhoz hasonlóan a Mexikói képeslapban sem történik semmi rendkívüli. Csakhogy Eimbcke második nagyfilmje az előzővel ellentétben határozottan ábrázolni akar valamit: az apró kalandokból végül kibontakozik valami, a néző számára kitisztul a kép, és lassanként nemcsak az derül ki, hogy miért nem akaródzik Juannak hazamenni furcsán viselkedő anyjához és öccséhez, hanem a végére az is, hogy mi is az a mexikói képeslap. 

A minimális kameramozgással, főként statikus képsorokban (képeslapokban?) előadott, mulatságos, abszurd helyzetek során közelit egyszer sem kapunk főhősünkről, "minikanosszája" folyamán mégis közel kerülünk hozzá annyira, hogy rájöjjünk: a(z autó)javítás - ahogy a keresés is - szimbolikus jelentőségű.