Michael Jackson: This Is It

Színpad

 

Meghalt a király, éljen a király! ? szokás ilyenkor mondani, csakhogy nincsen kit dicsőíteni, mert Jackóhoz fogható uralkodót az utóbbi évtizedekben nem termelt ki a zeneipar. Ugyan ki tud megnevezni olyan előadót, aki kiskorában olyan cuki volt, mint Tóth Lüszi; tinédzserként sármos, akár Kárász Zénó; fiatal felnőttként olyan vagány, mint James Dean; érett férfiként pedig Teréz anya gondoskodásával aggódott bolygónkért és lakóiért?

A fél évszázados (és ebből minimum 45 évet reflektorfényben töltő) Michael Jackson ötvenkoncertes fellépéssorozattal készült a nagy visszatérésre, melynek a This Is It (Ez az) címet adta, ám visszatérés helyett csak ez lett belőle: egy a kulisszák mögé pillantó koncertfilm a felkészülési időszakról, melyben Jackson azzal a Kenny Ortega koreográfussal dolgozott újra együtt, aki Gene Kellytől tanulta a szakmát, és aki színpadi munkái mellett a High School musicalek rendezésével szerzett filmes gyakorlatot. Istenem, lehet, hogy valaki számított a tragédiára, és a halálozási rovat kolumnistáihoz hasonlóan idejében elkezdte fogalmazni az audiovizuális gyászhírt? 

Tegyük inkább félre a gyanúsítgató elméleteket, és nézzük a zsenit, amíg nézhetjük: egészen pontosan két hétig, hogy karácsonykor már DVD-n kerülhessen a film a fa alá egy pár flitteres kesztyű kíséretében...  

 
Michael Jackson: This Is it
(This Is it - színes, feliratos amerikai koncertfilm 100 p. 2009) (12)
 
Rendező: Kenny Ortega
 
Forgalmazza: InterCom