Míg a jackpot el nem választ

Színpad

Hiszen külön-külön számtalan romantikus komédiában láthattuk már a két művészt Az élet sójától a Holidayig, illetve A főnököm lányától A csajom apja idegesig, Kutcher barátunk pedig köztudottan kedveli a nála idősebb nőket - szóval ez a dolog csak jól sülhet el. 

Las Vegas, a bűnös város legendáját leginkább a filmek táplálják és építik - a Míg a jackpot el nem választ is egy újabb ebben a végtelennek tűnő sorban. Joy és Jack, két New York-i is Las Vegasban, majd egymás karjaiban köt ki egy őrült éjszakán, hogy azonnal házasságot kössenek - és megnyerjék a hárommillió dolláros jackpotot a félkarú rablón. S hogy a szimbiózis még tökéletesebb legyen: az összeget Jack nyeri Joy 25 centesével. Az eredeti címmel ellentétben azonban - ami egy szintén a filmekből ismert amerikai közmondásra utal - mindez nem marad Vegasban, hiszen hiába próbálja a két fél érvényteleníteni az elhamarkodott nászt: egy különös bírói ítélet hathavi (próba)házasságra és együttélésre kötelezi őket. Beindulnak hát a dolgos hétköznapok és egymás szívatása - és (ahogy az az ilyen screwball comedykben, azaz "nemek harca-vígjátékokban" lenni szokott) talán még valami más is... 

A tökéletes hangulatról pedig Diazon és Kutcheren kívül olyan színészek gondoskodnak, mint Dennis Farina vagy Queen Latifah, akit egy tőle szokatlan szerepben láthatunk. 

Míg a jackpot el nem választ
(What Happens in Vegas... - színes amerikai romantikus vígjáték 95 p. 2008) (12)
Rendező: Tom Vaughan
Színész: Ashton Kutcher, Cameron Diaz, Dennis Farina, Queen Latifah
Forgalmazza: InterCom