Miss Pettigrew nagy napja

Színpad

Guinevere Pettigrew, egy lelkész lánya, miután nevelőnőként csődöt mond több családnál is, kap egy utolsó esélyt, amikor - igazi vígjátéki szituáció: valaki más helyett - elfogad egy társalkodónői/titkárnői állást Delysia Lafosse-nál, a felszínes(nek tűnő), helyezkedő kabaré-énekesnőnél és feltörekvő színésznőnél. 

A talpraesett, középkorú Miss Pettigrew bölcsességével és éleslátásával sikeresen irányítja a fiatal, butácska és bizonytalan színésznőcske életét, és többször is megmenti a "katasztrófától" (színpadi kabaréra emlékeztető helyzetkomikum például, ahogy leszereli Delysia három udvarlóját, nehogy azok összefussanak egymással). Amit azonban ő sem lát előre, hogy rá is várnak meglepetések - kiderül például, miért is lesz olyan nagy nap ez a számára... 

A Miss Pettigrew nagy napját az indiai születésű Bharat Nalluri rendezte - nem egy Mira Nair/Hiúság vására esetével állunk azonban szemben, hiszen Nalluri már pályája kezdetétől a nyugati filmvilágban tevékenykedik (neki köszönhetjük például a Holló 3-at, az MI-5 több epizódját és A cunami utánt). A rendező ügyesen aknázza ki a szűkre szabott dramaturgiai kereteket (hiszen a film egyetlen nap, na jó, szigorú értelemben véve kettő története), és nagyszerű jeleneteket vezényel le a két főszereplő, Frances McDormand és Amy Adams között. 

Miss Pettigrew nagy napja
(Miss Pettigrew Lives for a Day - színes, feliratos angol romantikus vígjáték 92 p. 2008) (12)
Rendező: Bharat Nalluri
Színész: Amy Adams, Ciarán Hinds, Frances McDormand, Shirley Henderson
Forgalmazza: Budapest Film