A vidéki munkáscsalád hetedik gyermekeként született Sandrine tizenhat évesen nyerte el első César-díját egy külvárosi lány megformálásáért az Á nous amours című filmben, majd hamarosan Agnes Varda (Sem fedél, sem törvény), Régis Wargnier (Kelet-Nyugat) és Patrice Leconte (Intim vallomások) kamerája előtt találta magát. Aki látta már őt a vásznon, az tudja, hogy hallatlanul érzékeny és intelligens színésznő, az azonban kevésbé köztudott, hogy az ő segítségével hoztak létre egy vidéki otthont autista emberek részére. Sandrine húga, Sabine ugyanis ebben a betegségben szenved, ez a portré pedig egy hosszabb látogatás alkalmával készült.
A majdnem másfél órás film a felületes szemlélő számára nem sok kellemes percet tartogat, hiszen egy megroppant embert látunk, akit korábban hét évig kezeltek egy intézetben konkrét diagnózis nélkül, s most végre hozzáértő emberek segítik abban, hogy búcsút mondjon dühkitöréseinek, szavakkal fejezze ki magát, és újra élvezze az életet.
A kamera mögül nyugodt kedvességgel kérdező nővér időnként narrálja is a látottakat, valamint régi fotókkal és videókkal színesíti a képet, miközben a néző nemcsak az autizmus kegyetlenségén csodálkozhat, de leginkább a gondoskodás és a szeretet akadályokat nem ismerő erején.
| Neve: Sabine |
| (Elle s'appelle Sabine - színes, feliratos francia dokumentumfilm 85 p. 2007) (12) |
| Rendező: Sandrine Bonnaire |
| Forgalmazza: Anjou Lafayette |
