A nő másik arca

Színpad

A nő másik arca érdekessége, hogy elejétől a végéig (kétfelé) osztott képmezőt használ, és ezt nem öncélúan, hanem alapos indokkal teszi. Egy Férfit és egy Nőt látunk, akik egy esküvőn botlanak egymásba és kezdenek lelkes flörtbe. Ennek során igen szellemes és csattanós riposztokat hallhatunk, amik olyan jól vannak megírva, hogy egyáltalán nem zavaró, hogy a színészek (Aaron Eckhart és Helena Bonham Carter tökéletes összjátékot nyújt) végigbeszélik az egész filmet. 

A színészi jelenlét azonban nemcsak ettől lesz rendkívül intenzív, hanem a fent említett megoldástól is, hiszen minden arcrezdülés és apró mozdulat egyszerre jut el a nézőhöz (általában a férfit látjuk a vászon egyik, a nőt a másik oldalán). Az osztott képmezőt ráadásul az alkotók sokszor használják arra is, hogy az asszociációkat és múltbeli emlékeket a jelenben zajló eseményekkel egy időben mutassák be a közönségnek. 

A formai trükkön kívül a mű tartalmilag is igen cseles: hamarosan kiderül ugyanis, hogy a közelgő egyéjszakás kaland verbális előjátékát űző Férfi és Nő nem idegenek, sok évvel ezelőtt már volt közük egymáshoz. Idővel azt is megtudjuk, hogy pontosan mi, amit persze a néző már az elejétől sejthet, de ez nem von le a dráma erejéből. Ezzel együtt A nő másik arca inkább maga is egyéjszakás kaland, mint emlékezetes, hosszú távú kapcsolat. Annak viszont tökéletes. 

A nő másik arca
(Conversations with Other Women - színes amerikai-angol romantikus filmdráma 84 p. 2005) (16)
Rendező: Hans Canosa
Színész: Aaron Eckhart, Brian Geragthy, Helena Bonham Carter, Yury Tsykun
Forgalmazza: Best Hollywood