Oda az igazság

Színpad


odaazigazsag_02_by_est_hu.jpg
 Oda az igazság

Félreértés ne essék, .Jancsó Miklós nem jókedvében idézi fel Corvin Mátyás uralkodásának politikai intrikáit és machinációit, hanem intésként a ma embere számára, a stílus újhullámos könnyedsége azonban azt mutatja, hogy a rendező követi a Kapa?Pepe-sorozat hagyományát, azaz a keserű igazságot bohócdoktorok és egyéb népegészségügyi imposztorok segítségével viszi be a nézői szervezetbe.

Nem kell a fenti leírást szóról szóra komolyan venni, miként magát az Oda az igazságot sem, hiszen a kamera előtt egymásba úszó helyzetek improvizációval tarkított laza elmélkedések csupán, a hatalom birtoklásának és természetének variációi. Aki behatóan ismeri Mátyás korát, az be tudja majd azonosítani a szereplőket és szerepüket a történetben, a többiek azonban kénytelenek lesznek megérzéseikre hagyatkozni, és történelmi ismeretek híján finom párhuzamokat keresni a reneszánsz kori és a mai Magyarország felvilágosult despotizmusa között. Jancsó ismét a nézőre bízza a munka oroszlánrészét, ő csak jeleket küldözget, színészei pedig ? tapasztalat és vérmérséklet szerint ? próbálják bejátszani azt a nem túl zsúfolt teret, melyet a rendező a történelemből számukra kijelölt.

Az Oda az igazság a korai nagy Jancsó-filmek és a kései zsengék ötvözete, szabadszájú, szimbolista képköltemény, mely kellő türelemmel akár élvezhetővé is válhat. 

 
Oda az igazság
(színes magyar történelmi dráma 85 p. 2010) (12)
 
Rendező: Jancsó Miklós
Színész: Cserhalmi György, Daniel Olbrychski, Gálffi László, Mucsi Zoltán
Forgalmazza: Mozinet