Oltalom

Színpad

 A színésznő az Oltalomban egy jómódú olasz leszbikus nőt játszik, Annát, aki családi vállalkozása, egy cipőgyár egyik munkásával, Marával él együtt. Épp egy tunéziai nyaralásról térnek vissza, amikor a sors egy marokkói menekült fiúval hozza össze őket (aminek kapcsán ismét eszünkbe juthatnak Tarantino-filmek, mivel itt is gyakran néznek hosszasan és gyanakodva a csomagtartóba). Némi kitérő után úgy alakul, hogy a kis csapat tartósabban is együtt marad: Anna ugyanis befogadja a nagykamasz/fiatal felnőtt Anist a lakásába - abba, amit Marával is megoszt. A három egészen különböző egyéniség együttélése pedig nem minden bonyodalomtól mentes...

Puccioni filmjében a három fő figura dinamikája és egymáshoz való viszonya folyamatosan változik (az Anisszal eleinte kifejezetten ellenséges Mara például egyre közelebb kerül a fiúhoz), ahogy az is, éppen ki a főhős a három ember közül. Ennek megfelelően a címben jelzett fogalom értelme is egyfolytában módosul, árnyaltabb lesz, újabb és újabb jelentésrétegekkel telik meg. Anna, Mara és Anis ideiglenes családként funkcionáló kis csoportja körében azonban az oltalom igencsak bizonytalan és egy cseppet sem tartós, amit az egyik főhős "vékony jégen való táncként" jellemez - és ezzel egészen a film legvégéig nagyon szépen játszanak el az alkotók. 

Oltalom
(Riparo - színes, feliratos olasz-francia filmdráma 98 p. 2007) (16)
Rendező: Marco S. Puccioni
Színész: Antonia Liskova, Giselle Burinato, Maria de Medeiros, Mounir Ouadi
Forgalmazza: Anjou Lafayette