A német Bavaria filmstúdió az eredeti hét részt egyetlen történetté gyúrta össze és negyedórányi új anyagot is forgatott hozzá (a 2003-ban készült jelenetek természetesen megtévesztő tökéletességgel illeszkednek a film egészének szövetébe).
Mivel a dramaturgia ugye nem éppen a legbonyolultabb, átadhatjuk magunkat az élvezetnek és kizárólag arra a hihetetlen kreativitásra koncentrálhatunk, ahogyan új értelmet nyernek az olyan hétköznapi eszközök, mint a vasaló és a porszívócső. A film igazi felüdülés és felejthetetlen élmény a digitális trükkökhöz szokott közönségnek, a nosztalgiázni vágyóknak és a mániákus múltidézőknek egyaránt.
A trükkök ugyan leginkább a Mélies-féle 1902-es művet, az Utazás a Holdba címűt idézik meg (az ellenséges űrhajók például mágnessel mozgatott jancsiszögekre hasonlítanak), a színészek játékának színvonala pedig nem sokkal haladja meg az iskolai színjátszókörökét, a filmben azonban minden benne van, amire a sci-fi műfajának rajongói vágyhatnak: ufók, agymosás, idegenek inváziója, eltérített szupernovák, szolisztikus fényvihar és gyorsreagálású űrhadtest.
A cél természetesen itt is mindig a Föld megmentése (amire embereinknek csak négy napjuk és mindehhez 72 órára elegendő oxigénjük van), de az alkotók gondot fordítottak a magánéleti szálra is, így drukkolhatunk, hogy mikor omlik már egymás karjaiba a lázadó McLane és a felügyeletére kirendelt Tamara Jagellovsk.
Hogy mindez egy cseppet idejétmúlt? Ez senkit ne zavarjon, hiszen galaktikusan jól fogunk szórakozni az Orion 8-as űrhajó legénységével (vagy inkább legénységén?).
