A tálib uralom alatt játszódó film főhőse egy tizenkét éves kislány, akinek családja férfi, azaz családfenntartó nélkül marad. Mivel azonban "egy férfi burkában nőnek látszik, egy nő nadrágban, rövid hajjal pedig férfinak" (ahogy azt a filmben a bölcs nagymama megmondja) - kézenfekvőnek tűnik a világirodalomban és a filmtörténetben már sok kiszolgáltatott nő által alkalmazott megoldás: a kislánynak férfiruhába kell bújnia, hogy egyáltalán kiléphessen egyedül az utcára, és gondoskodhasson hozzátartozóiról. Ami pedig ezek után Osamával (ahogy választott fiúnevén szólítják az önfeláldozó lányt) történik, azt sajnos talán még ma is rengeteg nőnek kell a Közel-Keleten csendes beletörődéssel elviselnie...
Barmak műve ízig-vérig dokumentum-játékfilm - méghozzá a legjobb fajtából. (Talán nem meglepő, hogy az afgán rendező ihletői között találjuk a két iráni filmest, Mohsen Makhmalbafot és Abbas Kiarostamit, a Salaam Cinema, illetve A cseresznye íze alkotóját.) Az amatőr szereplőket a rendező az utcáról szedte össze, a film pedig Kabul külvárosában forgott. Nagy hangsúlyt kapnak továbbá az időnként egyenes időben rögzített hétköznapi jelenetek, és gyakran még a kamera maga (pontosabban az "ember a felvevőgéppel") is külön szerepet kap: megszólítják, sőt meg is ütik. Mindezen realitások ellenére azonban a költőiség és a meseszerűség is fellelhető a kamera-töltőtollal rögzített filmben (főleg a két szomorú női figura, az anya és a nagyanya alakjában). Ám az Osama szomorú mese, amely akár igaz is lehetne, és amelyben a legkisebb "fiúra" nem vár semmi jó a végén.
