Arról van szó, hogy a zsírkrétarajzok gyermeteg világát idéző mese egyszerűen és letisztult formában szól alapigazságokról, de a képlet nem ilyen egyszerű (és megint csak: SŐT!).
A történet eleve régi, ismerős, a negyven napos esőzés utáni özönvízé - amelyet a bölcs békák jó előre megjósolnak. Figyelmeztetésükre két kisgyerek a dombtetőn álló magtárba menekíti a közeli állatkert lakóit és csatlakozik hozzájuk az egykori hajóskapitány, meg egy afrikai dada is. Noha az állatok ünnepélyesen megígérik, hogy jól fognak viselkedni, kiderül, hogy csak krumpli van ennivalónak, így nem csoda, hogy a ragadozók pár nap után elégedetlenkedni kezdenek - vajon mi mit tennénk a helyükben? És ebben a kritikus pillanatban érkezik a kis szigetre egy kimerült, félkarú teknős, aki nem az, aminek vallja magát. Vagyis tényleg teknős, csakhogy sötét terveket sző! Nagyon sötéteket!
Pszichoteknős, bezony! És vérszomjas krokodilok, az ám! Mert a kedves, szinte idillikus bevezetés után a film egyre furcsább lesz, és amikor a sötétben intrikáló teknős fél karjával hadonászva átveszi a hatalmat, az már teljesen bizarr, és akkor a vidám tengerészdalokról még említést sem tettem. Azonban Jacques-Rémy Girerd rendező és számos szorgos kézirajzolóból álló csapata sosem veti el teljesen a sulykot - mégiscsak gyerekmeséről van szó! -, humora pedig ellenállhatatlan, franciásan pikáns, és tényleg tanulságos. Ajánlott kreatív kicsiknek és naiv nagykorúaknak egyaránt.
