Noha megtehette volna, akkor sem hagyta el Magyarországot, amikor már nagyon felforrósodott a lába alatt a talaj, és itt maradt a háború befejezéséig. Több mint ötezer magyar állampolgárt mentett meg a biztos pusztulástól.
Perlasca a háború után jó időre eltűnt a szemhatárról, meglehetőst sanyarú körülmények között tengette életét egészen a nyolcvanas évek végéig, amikor is véletlenek sorozata és az egyik általa megmentett áldozat állhatatos kutakodása nyomán rátaláltak. Nevét ekkor ismerte meg a világ, és ekkor határozott úgy Alberto Negrin rendező, hogy filmre viszi történetét.
Az olasz-magyar koprodukcióban készült mozi Perlasca magyarországi tevékenységének vizsgálatára szorítkozik, előéletéről - például arról, hogy a spanyol polgárháborúban a kommunisták ellen harcolt - csak utalásszinten tesz említést. A mozi a látvány szintjén alig több egy precízen kimunkált, jól sikerült tévéfilmnél, igaz, az alkotóknak a művük hitelessége megteremtéséért folytatott igyekezete dicséretet érdemel, emellett a meggyőző színészi alakítások is sokat dobnak a produkción. Az esetenként túlmagyarázott jelenetek és a didaktikussággal kacérkodó pillanatok közé több helyütt kiválóan sikerült epizódok ékelődnek: például az a jelenet, amelyben Perlasca átveszi a budapesti spanyol képviselet vezetését a nagykövet távozása után, mindenképpen ilyen.
