Pina Bausch: Álomtánc

Színpad

Philippine Bausch ? innen a magyarul furcsán hangzó név ? még 1978-ban mutatta be Kontakthof című koreográfiáját, amely vágyódásról, a kapcsolatteremtés nehézségéről szól, és nemrég apróhirdetések révén toborzott idősebb táncosok adták elő, most pedig kamaszok próbálják meg ugyanezt két táncrendező és az eredeti koreográfus felügyelete mellett. A tizenegy különböző wuppertali iskolából érkező, más-más háttérrel rendelkező német fiatal ? van köztük odatelepült koszovói albán, fekete bőrű és boszniai cigány is ? többsége azt sem tudta, ki az a Pina Bausch, csak a kíváncsiság vezette őket.

És ami a legmeglepőbb az egészben, a máskor hangos, idétlen és felületes tinik az első pár óra és suta próbálkozás után teljesen megváltoznak, és kezdik tényleg megérteni, hogy miről szól ez a tánc. Lassan megtanulják, miként érhetnek egymáshoz, és hogyan kell saját testüket bátran, gátlásaikat félretéve használni. Ahogy a fentiek azt ? reményeink szerint ? jól érzékeltetik, az Álomtánc nem látványos film, sőt éppen az intimitása teszi vonzóvá és érdekessé, és bár Bauschból csak meglepően keveset láthatunk, azért így is meg lehet érezni, hogy miért is volt olyan nagy szám az, amit csinált.

 
Pina Bausch: Álomtánc
(Tanzträume -fekete-fehér feliratzos német dokumentumfilm 92 p. 2010)
 
Rendező: Anne Linsel, Rainer Hoffman
Színész: Pina Bausch
Forgalmazza: Másképp Alapítvány