A sajnálatosan semmitmondó cím lendületes és rendkívül szórakoztató filmet takar, Jonas Akerlund svéd reklámfilmes és kliprendező (ő készítette például Madonna Music, a U2 Beautiful Day és a Cardigans My Favourite Game című videóját) első nagyjátékfilmjét.
A port alkotója eredetileg a metamfetamin-készítők, -terjesztők és -fogyasztók világáról szóló dokumentumfilmnek szánta, de ez (szerencsére) nem látszik meg rajta: bár a forgatókönyv az író-producer saját élményei és függőkkel készült interjúk alapján született, a végeredmény nem életszagú drogos sirám, hanem pergő, vicces drogfilm lett rengeteg ötlettel, sztárral és poénnal. Az extrém gyorsvágásoknak és a gyorsításoknak köszönhetően egy kicsit mi is megtapasztalhatjuk, milyen érzés felpörögni. A klipes múltról ezenkívül a remek zene (Ozzy Osbourne, Mötley Crüe, Billy Corgan) és a töméntelen mennyiségű képi geg (osztott képmező, animációs betétek) árulkodik.
A por színészválasztásának legnagyobb nevezetessége, hogy meghozta a nagy visszatérést Mickey Angyalarcú Rourke-nak (hófehér western szerelésben a Szakácsot játssza). Rajta kívül is számos hírességet láthatunk tőlük szokatlan szerepben: Brittany Murphy (Észvesztő, 8 mérföld) junky strippert, Debbie Harry, a Blondie egykori énekesnője kíváncsi és segítőkész leszbikust alakít, a bűbájos tinisztár, Mena Suvari (Amerikai pite, Amerikai Szépség) pedig karikás szemmel próbál kakilni egy koszos vécében. Emellett a B-szériás akciófilmek istenének, Eric Robertsnek és Rob Halfordnak, a Judas Priest énekesének cameo megjelenése szerez vidám perceket (Roberts gazdag melegként, Halford pornóbolti eladóként bukkan fel).
Akerlund filmjének nincsenek hatalmas mélységei (bár néha lendületét vesztve megpróbál lelkizni és szomorkodni), de mindenkinek ad valamit: ha mást nem, 100 perc önfeledt szórakozást.
