A próféta

 

A Halálos szívdobbanás és A számat figyeld író-rendezőjének új munkáját az idei cannes-i filmfesztiválon a zsűri nagydíjával jutalmazták, és nem hibázott a tisztelt testület, nehéz ugyanis manapság olyan filmet találni, mely 3D-formátum, CGI-közreműködés vagy Martin Scorsese értő kezei nélkül köti le maradéktalanul a néző figyelmét két és fél órán keresztül. A tanulatlan arab tizenéves, Malik El Djebena története azonban ilyen, hiszen attól a pillanattól kezdve, hogy 19 évesen bekerül a felnőttek börtönébe, minden pillanatban helyes döntést kell hoznia az életben maradás érdekében. A kényszer úgy hozza, hogy az egész dutyit irányító korzikai nehézfiúk csicskása lesz: ha kell, öl; ha kell, kávét főz. El Djebenának azonban megvan a magához való esze, és szépen lassan előnyt farag kiszolgáltatott helyzetéből, hogy a történet végén sikeres és befolyásos gengszterként hagyja el a műintézményt.

A próféta esetében nem csúnya dolog lelőni a poént, a dolog lényege ugyanis a börtönlét és a benti üzleti és lelki folyamatok pontos megfestése, hősünk karakterének érése, és az a lírai feszültségkeltés, amihez talán Audiard ért a legjobban a mai filmesek közül. 

A Halálos közellenség-filmek naftalinszagú romantikájához képest igazi felüdülés ez a remekbe szabott börtöndráma, és azok sem fognak csalódni benne, akik a Gomorrát és A remény rabjait egyaránt kedvelik.