Ragadozók

Színpad

Volt ugyan pár gyenge próbálkozás a Ragadozó-franchise felélesztésére és kibővítésére, de a producerként tevékenykedő Robert Rodriguez és az általa rendezőnek választott Antal Nimród nem cicózott, és inkább ott folytatta, ahol a legelső részt készítő John "Die Hard" McTiernan annak idején elkezdte. Ehhez pedig nem kellett más, mint a jó öreg dzsungel, egy rakás rosszarcú fegyveres és kapásból több rasztafejű, csáprágós űrfejvadász, aztán hadd szóljon.

Az egyik csavar az, hogy a helyszín nem a Föld, hanem egy idegen bolygó, ahová a szedett-vedett, de ragadozó ösztönnel szintén jól ellátott, majdnem véletlenszerűen összeválogatott emberi társaságot lepottyantják levadászás céljából, a másik pedig az, hogy Arnold egykori helyét most a korántsem akciósztár alkat Adrien Brody vette át. Brody kissé meglepő szerepeltéséhez a Hollywoodban Az elhagyott szoba és A szállítmány után már márkanévnek számító Antal ragaszkodott, és teljesen igaza volt, hiszen részben ez emeli ki a filmet a B-mozi kategóriából, ahová műfajilag mindenképp tartozik. Persze magával a műfajjal sincs semmi gond, sőt egy jó kis tempós túlélős, golyózáporos űrkalandfilm bármikor jöhet, pláne feltuningolt Ragadozókkal és démoni vérebeikkel, mert ilyenek is vannak!

 
Ragadozók
(Predators - színes amerikai akcióhorror 107 p. 2010) (16)
 
Rendező: Antal Nimród
Színész: Adrien Brody, Alice Braga, Danny Trejo, Laurence Fishburne, Topher Grace
Forgalmazza: InterCom