A rejtekhely

 Az olasz rendező ugyanis komoly horrorfilmes munkássággal is rendelkezik, ami eddig jórészt ismeretlen volt a szélesebb magyar közönség előtt. A rejtekhely például vérbeli kísértethistória, melyben egy elmegyógyintézetből frissen szabadult nő bukkan egy 1957-ben elkövetett (többszörös) gyilkosság nyomaira abban az évtizedekig üresen álló, nyomasztó zajoktól terhes házban, amit amúgy egy barátságos olasz vendéglőnek szemelt ki. Étteremnyitás helyett főhősnőnk tehát nyomozni kényszerül... 

Ami azonban érdekes Avati filmjében, az nem is annyira a sztori (bár az is tartogat fordulatokat szép számmal), hanem az, hogy képi és hangvilágával nagyon ügyesen idézi meg a thriller/horror műfaj hatvanas-hetvenes években készült klasszikusait. Eleinte (főleg a főcíme miatt) olyan, mint egy Hitchcock-mű, zenéjét pedig mintha maga Bernard Herrmann komponálta volna, később azonban inkább Hitchcock követőire (Brian De Palma, Dario Argento) emlékeztet. Az illúzió annyira tökéletes, hogy eszünkbe nem jutna, hogy egy 2007-ben készült filmet nézünk - az alkotó még arra is ügyelt, hogy ne nagyon orientálja semmi a nézőt azt illetően, mikor játszódik egyáltalán a történet. A remek retróélmény még a mű lassúságáért is kárpótolja az efféle ínyencségekre fogékony nézőt.