A repülés története

Színpad

Kenyeres nevét - igaz, már Zárás című, 1999-es tizenhárom percese is számtalan díjat nyert - először akkor ismerhette meg a világ, amikor egysnittes menekültdrámája, a Before Dawn (2005) szerepelt a cannes-i fesztivál versenyprogramjában, majd 2006-ban elnyerte az Európai Filmakadémia rövidfilmdíját, ezenkívül az amerikai függetlenfilmes Sundance fesztiválon különdíjban részesült - és még sokáig sorolhatnánk a kisfilm érdemeit. 

Az újabb mű szakít a korábbi módszerrel, és közel sem csak egyetlen snittbe sűrített körsvenkben meséli el cselekményét: A repülés története vágásokkal tagolt, míves kameramozgásokkal ábrázolja történetét. Ahogy gyökeresen mások a korábbihoz képest a hősök is: rongyos menekültek helyett itt 1905-ben járunk, Normandiában, ahol gyönyörű kosztümökben parádézó, nagypolgári társaságot figyelhetünk. A piknik után a fotográfus egy közös fényképet készítene a csoportról, amikor észreveszik, hogy eltűnt egy kislány. Őrült keresés következik, mely éles ellentétben áll a szóban forgó gyerek nyugodt viselkedésével - ő ugyanis eközben valami fantasztikusat lát. Valami olyat, aminek a zajos társaságból egyedül ő a tanúja... S a jelek szerint az új módszer és az új közeg is meghozta az eredményt, hiszen A repülés történetét meghívta programjába a cannes-i Rendezők kéthete. 

A repülés története
(The History of Aviation - színes magyar-francia rövidfilm 15 p. 2009)
Rendező: Kenyeres Bálint
Színész: Babarczy László, Jeles András, Nagy Mari, Nyakó Júlia
Forgalmazza: Fórum Hungary