Robin Hood

Színpad


167859_nagy_robin_hood4.jpg
Russel Crowe

Azt azért Scott is érezte, hogy ha már a kissé elhasznált, mégis patinás Robin Hood-legendáriumhoz nyúl, akkor muszáj lesz valami egészen újat felmutatnia. Készülő filmje első változatában az eddig gazfickóként megjelenő nottinghami seriff lett volna a jófiú, Robin Hood pedig a rossz, sőt olyan verzió is felmerült, hogy mindkét karaktert a producerként is buzgólkodó Russell Crowe alakítaná. Mindkét lehetőség izgalmasan hangzik, ám a dologból végül az sült ki, hogy Robinunk a történet kezdetén még korántsem nemes alkat: közkatonaként bunyózik, és konkrétan itt a piros hol a pirost játszik, majd a százéves háborúból úgy cseppen Nottinghambe, hogy elhullott feljebbvalója páncélját és azonosságát veszi fel, aztán kegyes csalásként beköltözik a nemesúri uradalmába és nejének (a mindig lebilincselő Cate Blanchett) ágyába.

Eközben a köztudottan csalárd franciák egy áruló segítségével taszítanák le a trónról az akaratgyenge János királyt, és hát kire esne a haza megmentése, mint a köznép ambíciózus fiára? A felállás a szintén Sir Scott rendezte Mennyei királyságból lehet ismerős ? és némileg a Lovagregényből is ?, az eddigi legkorosabb Robin Hoodként feszítő Crowe pedig a Gladiátort hozza még hanghordozásában is, meglepő módon a francia invázió lebonyolításában még a Ryan közlegény megmentése is visszaköszön, és csak a helyszűke miatt nem idézünk még öt alkotást. Vagyis ez Robin Hoodként tényleg új, de közelebbről nézve aligha, a csatákra pedig annyit kell várni, hogy rücskös lesz tőle az ember feneke.

 
Robin Hood
(Robin Hood - színes, feliratos amerikai-angol kalandfilm 110 p. 2010) (12)
 
Rendező: Ridley Scott
Színész: Cate Blanchett, Danny Huston, Kevin Durand, Mark Strong, Matthew MacFadyen, Max von Sydow, Russell Crowe, William Hurt
Forgalmazza: UIP-Duna Film