Rövidlátók

 

A japán művészfilm külön kategória, ahol bármi megtörténhet, de a bizarr hangnem mindenképpen alapkövetelmény, a Rövidlátók legfurcsább vonása pedig az, hogy alig történik benne valami. Ha valami mégis megesik, azt nem a színtiszta logika diktálja, ahogy azt hősnőnk, a nagyvárosi tanárnő hamarosan megtapasztalja, amikor egy kis szigetre érkezik kipihenni a tavaszi fáradtságot, vagy valami mást.

Szállásadója különös fickó, aki például ragaszkodik a közös étkezésekhez, de nem annyira különös, mint a szintén itt dolgozó, de másodállásban a tengerparton jégkását áruló idős hölgy, aki ráadásul reggel tornagyakorlatokat is tart az erre fogékonyaknak. És amikor az egytől egyig szemüveges szereplők éppen nem jégkását falatoznak vagy pecáznak, akkor twilightolnak, aminek semmi köze a fiatalok körében népszerű vámpírsorozathoz, inkább amolyan semmibe bámulósdi naplementekor a tenger irányába, meg máskor és másfelé is, amikor az embernek más dolga nincsen. Ahhoz pedig, hogy mindezt teljes lényünkkel élvezni tudjuk, nem árt kicsit lemenni Zenbe, de a film fanyar humora, a folyamatosan elfogyasztott ételek és az elbűvölően szép tengerpart látványa is sokat segít. Ami pedig a jégkását illeti, az eredeti elnevezése történetesen kaki-gori ? így már kicsit máshogy hangzik, ugye?