Miután az elmúlt száz évben kissé kizökkent a világ, a bevett szerepek nemegyszer összekeveredtek, és a fenti tételek nem teljesültek maradéktalanul, nem vethetjük Koltai Lajos Oscar-jelölt operatőrünk (Megáll az idő, Maléna) szemére, hogy komoly direktori gyakorlat híján vállalta el az eddigi legnagyobb szabású magyar játékfilm megrendezését. Kertész Imre 1960 és ?73 között írt, 1975-ben megjelent, majd 2002-ben Nobel-díjjal jutalmazott első regénye, a Sorstalanság nem klasszikus filmalapanyag: nincsenek benne látványos katarzisok és attraktív kulcsjelenetek, a történés középpontjában nem cselekedetek állnak, hanem az értelmetlen szenvedés és a lassú leépülés árnyalt ábrázolása.
Koltai a látottakat egyes szám első személyben elmesélő deportált főszereplő, Köves Gyuri személyében biztos pontra lel a cselekmény tolmácsolásához, a film bő két órás játékidejében - operatőrből lett rendező lévén - a "szem élményének" bemutatását tűzi ki elsődleges céljául. Pados Gyula operatőr (Kontroll, Állítsátok meg Terézanyut!) kamerája gyakran pihen meg a Köves Gyurit alakító Nagy Marcell - a történet előrehaladtával egyre izgalmasabb - arcán, és követi a fiút otthonából a csepeli téglagyárba, a marhavagonból a koncentrációs táborba, a tábori "kórházból" a hullatalicskára, miközben Ennio Morricone kísérőzenéje és Lisa Gerrard énekhangja kicsalogatja a zsebkendőt a nézők zsebéből. A hatalmas fényfestői tudással bíró Koltai Lajos rendezőként helyenként nehézkesen fogalmaz, de láthatóan szeretettel ízlelgeti a filmnyelvi lehetőségeket, és tiszteletteljesen tolmácsolja Köves szörnyű kalandját.
