Spíler

Guy Ritchie a Ravasz, az agy és... a többi után a Blöffel még tartotta a szintet, de utána kissé elmerült a hírnév tengerében, és majdnem odaveszett a habokban. A Spíler a régi jó recept szerint készült, lendületes munka, melyben ismerős minden megoldás, mégsem áraszt naftalinszagot. Adott pár szerethető kispályás gengszter, egy gátlástalan maffiózó, egy hűvös tanácsadó, egy orosz milliárdos, egy szexi könyvelőnő, egy raklap drogos, és a címadó figura: Johnny Quid, a saját tudatalattijában halászó egykori rakkenroller, aki váratlan visszatérésével alaposan felborítja az erőviszonyokat.

Ritchie tudja, hogy nagyon fontos a szimpátia, ezért derék igyekezettel mutatja be az összes szereplő előnyös és hátrányos jellemvonását, a néző pedig a rengeteg figura között szemezgetve választhat magának kedvencet, és szórakozhat rendesen a pergő jeleneteken. London tele van bukmékerekkel és ingatlanspekulánsokkal, a mocskok jól keresnek, a jó csávók meg csak robotolnak. És a legmeglepőbb pillanatban - mint a rendező első filmjében a pamlagon puskával a kezében ébredő junky - feltámad Johnny, és mócsingosra tépett agyával egy pillanat alatt igazságot oszt.  

Hölgyeim és Uraim, ismét bebizonyosodott, hogy az esős szigetországban még mindig Ritchie úr a legnagyobb spíler, és vélhetőleg továbbra is ő lesz az, hiszen a film vége ütős folytatást sejtet!