A szállítmány

Színpad


aszallitmany_film_by_est_hu.jpg
 A szállítmány

A mérsékelt sikerű, de műfajilag teljesen korrekt Elhagyott szoba után Antal Nimród újabb zsánerfilmet tett le az asztalra, melyet az amerikai kritikusok nemes egyszerűséggel olyan B filmnek tartanak, mely a szokásosnál nagyobb szívvel operál. A szállítmány ugyanis egy klasszikus heist movie, azaz olyan izgalmas bűnügyi történet, ahol a figurák egy nagy dobásra készülnek, majd neki is látnak a melónak több-kevesebb sikerrel.

Jelen esetben egy pénzszállító cég alkalmazottai eszelnek ki egy merész tervet, és bevonják az újonc Tyt (Columbus Short ? Vakító fehérség), aki háborús veteránként próbál meg talpon maradni a házára szemet vető gonosz bank ellenében. Van tehát társadalmi és lelki dráma a sztoriban, ami a felvezetést kissé nehézkessé teszi, de nem marad el a lényeg: a zárt térben és szorult helyzetben levezényelt abszurd-brutál akció, melyet patent módon szolgál Antal még mindig kiváló színészvezetése, és Andrzej Sekula (Kutyaszorítóban, Ponyvaregény) műfaji idézetek terén tévedhetetlen kamerája.

Nagy színészeket láthatunk kis szerepekben, ha forintszavazatunkkal támogatjuk Antal munkásságát, és egy olyan történetet, mely igazságos, akár az élet: ami fáj, az fáj; aki él, az hal. 

 
A szállítmány
(Armored - színes, feliratos amerikai akciófilm 88 p. 2009) (16)
 
Rendező: Antal Nimród
Színész: Columbus Short, Jean Reno, Laurence Fishburne, Matt Dillon
Forgalmazza: InterCom