Kitano széplelkű filmjeihez (Tűzvirágok, Bábok) már lehetett szerencsénk a hazai filmszínházakban, kemény munkáinak sorából csak a Fivér jelent meg videón; a többit, például a Szonatine-t vagy az Erőszakos zsarut csak a szubkulturális ínyencek ismerhetik. Kitano éppoly kegyetlenül kemény, amennyire finom lelkű, erre igen szép példa új filmje, amely egyben első kosztümös alkotása is.
Zatoichi már-már mondai hősként csoszog be a színre: a szegényeket és védteleneket oltalmazza, a bitangokra kíméletlenül lesújt. Aztán hasadnak a kimonók, repednek a koponyák, hullanak a végtagok és sugárban spriccel a vér. A vérfürdő hatásossága kedvéért itt-ott még számítógépes trükköket is bevetettek. Hősünk egy korrupció sújtotta városba érkezik, szerencsejátékozik egy kicsit (kifinomult hallásának köszönhetően mindig nyer), összejön két bosszúhadjáratot járó gésával, aztán leszámol a helyi bűnbandával. A befejezés nagy leleplezése olyan krimibe illő fordulat, amelyre a sok nagy leszámolás után már nem is számítunk.
Kitano ismét a meghökkentő váltások eszközével él: egy-egy álmosan eseménytelen képsor után minden előkészítés nélkül képes kegyetlen kaszabolás közepébe vágni. Páratlan alkotótehetségét bizonyítja ismét, filmje egyszerre gyönyörűszép, vérfagyasztó és hihetetlenül humoros.
