Szerelem és egyéb bűnök

A lakótelep olyan kelet-európai filmes klisé, mint Amerikában a kertváros vagy a pompomlányok. A lakótelep készen szállítja a karaktereket, a kisstílű bűnözőket, a született veszteseket, a meg nem értett gyerekeket és az elvirágzott szépasszonyokat. Az első filmes Stefan Arsenijevic sem rest ezekből az elemekből, illetve némi pesszimizmussal kevert humorból és a mexikói Consuelo Velázquez majdnem megunhatatlan dalából építkezni. A felállás a következő: adott a környék bódéinak megsarcolásából élő idősödő gengszter, a csaja, aki lelépne a pasija pénzével, a főnök balkeze, aki szerelmes a nőbe, illetve akad egy szenilis operaénekesnő és egy minden művészfilm legelcsépeltebb közhelye: a Gyerek, Aki Nem Beszél.

Megy is a vacakolás köztük, elfojtott érzelmek kiterítése, vallomások megemésztése és a lojalitás körüljárása, meg persze a mai szerb társadalom számára valóban fontos problémák is előkerülnek, mint az emigráció és a jó öreg kapitalizmus betüremkedése. Ennek megfelelően a történet kezelése és a színészi játék az elfogadható, a szimpatikus és a kifejezetten szappanoperás szint között mozog, pár olyan, kéretlenül ránk tukmált szimbólummal, mint a meghibásodott szolárium és a szabadon szárnyaló sólyom a szürke lakótelep házai felett. És vagy harmincszor eléneklik azt, hogy Besame mucho!