A szerelem határai

Színpad

A XX. századi angol költészet egyik legkiemelkedőbb alakjának az élete is kiemelkedő volt: kiemelkedően viharos. A II. világháború idején ugyanis már nős férfiként újra találkozott kamaszkori szerelmével, a sanzonénekes Verával. Az érzelmek a két ember között újra fellángolnak, és érdekes módon a régi-új asszonnyal a feleség, a szabadelvű Caitlin is összebarátkozik. Az édes hármast azonban tovább bonyolítja a szerető férje, William. 

John Maybury rendezett már trükkös filmet (A fiók), ez most másképpen az, érzelmileg, nem pedig intellektuálisan - inkább a rendező egy másik művét, a szintén egy művész életrajzán alapuló Ördögi szerelem címűt idézi (melyben Francis Bacon festő és férfi szeretője szintén nem túl harmonikus kapcsolatát követhettük). 

A szerelem határai Dylan Thomas elemi erejű, látomásos líráját ugyan nem tudja visszaadni, de a költő zaklatott (szerelmi) életét igen. Több külföldi szaklap a művet az idei év Vágy és vezeklésének kiáltotta ki - ha a hasonlat sántít is egy kissé, egy biztos: a megrázó szerelmi történetek kedvelői imádni fogják Maybury filmjét, melyben végre Sienna Millernek is alkalma nyílt bebizonyítani, hogy nemcsak sztár, hanem színésznő is; mellette pedig olyan fiatal, szép és tehetséges emberek játékában gyönyörködhetünk, mint Keira Knightley és Cillian Murphy

A szerelem határai
(The Edge of Love - színes, feliratos angol életrajzi film 110 p. 2008) (12)
Rendező: John Maybury
Színész: Cillian Murphy, Keira Knightley, Matthew Rhys, Sienna Miller
Forgalmazza: Budapest Film