Szerelem második látásra

 

Thompson és Hoffman a majdnem zseniális Felforgatókönyvben már bizonyítottak, hogy könnyen klikkelnek egymásra, és most valamivel konvencionálisabb karakterek bőrében is megteszik ugyanezt. Egyikük kiöregedett amerikai zeneszerző, aki lánya esküvőjére érkezik Londonba, noha már rég nem tagja a családnak; a másik túlkoros brit földi utaskísérő, mondjuk ki: egy aggszűz. A vak is látja, hogy rájuk férne egy picurka boldogság. Találkoznak is, bár nehézkesen ? fészkelődik is egy kicsit addig a kedves néző ?, de onnantól kezdve a két valóban remek színész tudása és rutinja már-már automata üzemmódban is átveszi az irányítást.

Ugyan akad néhány, a műfajra túlságosan is jellemző klisé, mint egy elmulasztott találkozás és a kötelező jellemformáló fordulatok, de egyik sem túl bántó, a többi pedig az újrakezdés és az egymásra találás lehetőségének diszkrét, de profi módon előadott méltatása, nyilván nem kifejezetten gimnazisták számára. Gyanítom, hogy a film megszületésénél a brit országimázsközpont is bábáskodhatott, hiszen a legtöbb jelenet akár kedvcsináló lehetne egy londoni úthoz, de mivel kulturált és különösen fotogén helyről van szó, ez is belefér. Csak az a furcsa, hogy a némileg kortalan Emma Thompson egy jó fejjel magasabb a nála hetven felett is fiatalosabb Hoffmannál ? de ez legyen az ő bajuk!