enyediildiko_elsoszerelem.jpg
Jelenet az Első szerelem című filmből

Nyilvánosságra hozta programját az augusztusi locarnói filmfesztivál, amely a nemzetközi produceri szövetség (FIAPF) által A-kategóriásnak minősített mustrák egyike, Berlin után, Cannes és Velence között.

 
Enyedi Ildikó legújabb rendezését, az Első szerelem címmel készített húszperces rövidfilmet a fesztivál szervezői meghívták a Here and Elsewhere (Itt és máshol) elnevezésű válogatásba. A szerelem vak. Igen, lehet, hogy a köznapi értelemben az. Ilyenkor eltűnik a háttér, a szociális környezet, a szülők elvárásai, a barátok ítélete... Ha úgy vesszük, a szerelmes ember tehát a legjózanabb realista - áll a film szinopszisában. Az  Első szerelem az Inforg Stúdióban készült.
 
A Muhi András vezette stúdió egy másik alkotással is részt vesz a 61. locarnói filmfesztiválon: Jan Cvitkovic (Sírugrók) szlovén filmrendező I Know című rövidfilmje, amelyet szintén Locarnóban láthat először a közönség a Piazza Grande-n, ugyanis az Inforg Stúdió koprodukciójában készült.
 
A rangos locarnói filmfesztivál három zsűrijébe érkeznek magyar tagok idén. Tóth Orsi a rövidfilmverseny ítészei között foglal majd helyet. Ez alkalomból újra műsorra tűzik Mundruczó Kornél Szép napok című filmjét, melyet Ezüst Leopárddal jutalmaztak Locarnóban 2002-ben. Fliegauf Benedek a Filmmakers of the Present  (Napjaink filmművészei) program zsűrijébe kapott meghívást. Tavaly ő vehette át e szekció fődíját Tejút című filmjéért, idén a Dealert tűzik műsorra. A Nemzetközi Filmklub Szövetség zsűrijében Bárdos Csaba, a szervezet magyarországi szekciójának elnökségi tagja vesz részt Locarnóban.