Szikraváros

 Lehetne számos más alkotás hatását kimutogatni a Szikravároson, és elkerülhetetlen, hogy néhány jelenetnél ne szisszenjünk fel, hogy hű, ez olyan, mint az Elveszett gyermekek városa, ez meg itt tisztára az Alien megyedik része, és ez jó agytorna, de felesleges szigorúság. Gil Kenan (Rém-rom) első élő szereplős filmje nem tartozik az instant klasszikusok közé, de látszik, hogy készítői sok fantáziával, lelkesedéssel és kreativitással álltak neki. Minimális például a számítógépes grafika használata, és a föld alatti város díszletei szinte mind igaziak - merthogy úgy 200 évvel járunk a jövőben egy katasztrófa után, amely elpusztította a felszínt, ám előrelátó tudósok megépítették a Szikravárost, amelyet egy óriási generátor működtet, ám a gépezet lassan, de biztosan kezdi felmondani a szolgálatot.

A nagy töketlenkedés közepette, amelynek élén a korrupt polgármester áll, két fiatal lát neki, hogy megtalálja a kiutat a felszín felé, ám nincs könnyű dolguk, és a hatalmas, éhes vakond, amely a vájatokban ólálkodik, csak egy a sok akadály közül. Bár a Szikraváros eleve hendikeppel indul a szerény felhajtás és a népszerű irodalmi előzmény okán, és maga a történet komoly aránytalanságokkal küzd, azért nem elveszett próbálkozás, részben a már említett lelkesedés, részben a tehetséges fiatal színészek és az olyan öreg rókák miatt, mint Bill Murray, Tim Robbins vagy Martin Landau.