Tekerd vissza, haver!

Színpad

Aki ugyanis ilyen gyakorisággal áll elő ilyen kiváló ötletekkel, az bizonyára felhalmozza valahol  az agytermését. Az Egy makulátlan elme örök ragyogása trükkös tripjei és Az álom tudománya emlékekből eszkábált szerelmi vallomásai után most egy műfajilag nagyon összetett történetet kapunk, mely egyszerre szól a mese, a filmezés és az összetartás erejéről. Ha a Tekerd vissza, haver!-t nem Gondry készítette volna, akkor nem lenne több élőszereplős-szájbarágós Disney-filmnél, mert a lepusztult környék lakóházának megmentése már 1980-ban lejárt lemez volt, ez a történet azonban többszörös remixként működik.

Nem elég ugyanis, hogy Fletcher úr (Danny Glover) éppen kilakoltatás előtt áll, videótékájának alkalmazottja, Mike (Mos Def) még be is engedi az üzletbe lökött haverját, Jerryt (Jack Black), aki egy kis balesetből kifolyólag úgy összemágnesezi a szalagokat, hogy minden kazettán kitör a hangyák háborúja. Szerencsére a fiúk nemcsak tökkelütöttek, de talpraesettek is, így barkácsszinten leforgatják a téka komplett kínálatának rövidített remake-jeit, és hatalmas sikert aratnak a kölcsönzők körében. Csak azzal nem számolnak, hogy a nagy stúdiók perbe fogják őket - de szerencsére velük van a környék, a szerencse és Gondry határtalan fantáziája!

Tekerd vissza, haver!
(Be Kind Rewind - színes, feliratos amerikai vígjáték 102 p. 2008) (12)
Rendező: Michel Gondry
Színész: Danny Glover, Jack Black, Mia Farrow, Mos Def
Forgalmazza: Budapest Film