Téli utazás

Színpad

Aki ragaszkodik a műfaji keretekhez, az aligha fog mit kezdeni a Téli utazással, hiszen egy rejtélyes eltűnéssel kezdődik, gondolhatnánk is, hogy no, itt egy thrillerrel van dolgunk, vagy mondjuk egy szívszorító drámával - aztán valami egészen más lesz belőle. A szép operaénekesnő, Ljuba nagykamasz fiával Bécs felé igyekezve áll meg egy vidéki kisvárosban némileg nosztalgiázni, és miközben a szegényes helyi nevezetességeket járják körbe a téli tájon, a fiúnak nyoma vész.

A kétségbeesett anya mindent megtesz, hogy felkutassa, de mindenhol falba ütközik: a tompa helyiek vagy nem akarnak, vagy nem is tudnak segíteni, hiszen megvan a maguk baja is bőven, csak egy rosszabb napokat is látott nyomozó szegődik mellé, de róla sem tudjuk pontosan, hogy mit akarhat. Ljuba pedig a lepusztult kisvárosban ragad, és szép lassan maga is kezd átalakulni, miközben hol tragikus, hol furcsán komikus élményeken keresztül éli meg fájdalmát.

A hagyományos narratíva pedig felteszi a kezét és megadja magát, mert a film bizarr cselekményvezetése és hangsúlyváltásai révén egészen elképesztő dolgokat produkál, a főszereplő Kszenyija Rappoport pedig az év alakítását nyújtja: a jelenet, amelyben kiénekli magából minden bánatát, valóban filmtörténeti jelentőségű. 

Téli utazás
(Jurjey gyeny - színes, feliratos orosz filmdráma 137 p. 2008) (16)
Rendező: Kirill Szerebrennyikov
Színész: Jevgenyija Kuznyecova, Kszenyija Rappoport, Roman Smakov, Szergej Szosznovszkij
Forgalmazza: Másképp Alapítvány