Terminátor: Megváltás

Színpad

 John Connor volna a férfi, akinek fogantatását volt hivatott megakadályozni a legelső Terminátor - ahogy a profik hívják, a T-800-as modell -, hiszen valamikor a jövőben ő vezeti a harcot a gépek ellen. Ez a jövő pedig már el is jött, hisz 2018-ban járunk, és a Föld elég leharcolt állapotban van: a fegyelmezettek a gépek ellen küzdenek, részben Connor vezetésével, a többiek meg inkább fosztogatnak, egy Marcus nevű, atletikus alkatú fickó pedig szeretné megtudni, hogy ki is ő valójában, azon túl, hogy a film elején még halálra ítéltként tudományos célokra ajánlotta fel a testét. Ám van még egy szereplőnk is, az ekkor még tini Kyle Reese - a nagy vezér későbbi időutazó apja -, aki a kihalt Los Angeles utcáin vívja kicsi, de lelkes harcát egy néma kislány oldalán, míg össze nem fut a már emlegetett Marcusszal, és együtt felkerekednek, hogy megtalálják az ellenállás legendás vezérét.

A Charlie angyalai-filmek révén ismert McG-nek a Terminátor-örökség megannyi részét kellett összeillesztenie, hogy ne essék csorba a folytonosságon, miközben saját történetét meséli el, amely színben, szagban és látványvilágban is erősen különbözik a korábbi filmektől, és ez teljesen rendben van. A tempó remek, a színészek dettó, a gépek pedig olyan gonoszak, amilyenek csak lehetnek - bár lehetett volna jóval több is belőlük. 

Terminátor ? Megváltás
(Terminator Salvation - színes, feliratos amerikai-német-angol akciófilm 130 p. 2009) (16)
Rendező: McG
Színész: Anton Yelchin, Bryce Dallas Howard, Christian Bale, Sam Worthington
Forgalmazza: InterCom