Testvérek

Színpad


testverek_film_05_by_est_hu.jpg
 Testvérek

Jim Sheridan (A bal lábam, Apám nevében) szakértője annak, hogy a háború miként nyomja rá bélyegét az érintett családok magánéletére. Személye logikus választás hát Susanne Bier kellően keményre sikerült drámájának feldolgozására, de egy jó veterán sajnos nem elég a teljes győzelemhez. Adott ugyanis egy amerikai kisváros, ahonnan a karrierkatona Sam Cahill százados (Tobey Maguire) újabb afganisztáni bevetésre indul, hátrahagyva szép feleségét (Natalie Portman) és két tündérbogár kislányát. Cahill gépét azonban a tálibok lelövik, őt magát pedig otthon egy idő után eltűntnek nyilvánítják. Még szerencse, hogy az élet rögösebb útjait járó öccse, a börtönből nemrég szabadult Tommy (Jake Gyllenhaal) segít az "özvegynek? a bánatos időkben, és míg bátyja a fogságban borzalmas bűnre vetemedik, valami elkezd alakulni sógor és sógornő között.

A mind a hadszíntéri, mind az otthoni világot szikáran és kissé közhelyesen bemutató Sheridan munkáját csak nehezíti, hogy kivétel nélkül A-listás színészei kevésnek bizonyulnak a halmozottan hátrányos élethelyzetbe került felnőtt emberek megszemélyesítéséhez, így a film azt az érzetet kelti, mintha egy színjátszó kurzus résztvevői először próbálnák el díszletek között a pár hete gyakorolt darabot. Tragikus dolog a háború, de még nagyobb tragédia, ha egy alkotó képtelen érzékeltetni annak valós súlyát. 

 
Testvérek
(Brothers - színes, feliratos amerikai filmdráma 105 p. 2009) (16)
 
Rendező: Jim Sheridan
Színész: Carey Mulligan, Jake Gyllenhaal, Mare Winningham, Natalie Portman, Sam Shepard, Tobey Maguire
Forgalmazza: Palace Pictures