Thomas, a nagy felfedezés

Színpad

 

Thomas egy kis sziget vasúthálózatának megbecsült része, ám mivel fiatal, rendre hibákat követ el, amiből mindenki sokat tanulhat, és mivel bátor és ügyes, sok jó cselekedetet hajt végre. Még a káromkodása is ilyen: Ezer szikra és parázs! meg Szent szeneslapát!, vagyis Thomas és barátai roppant old school szórakoztatást képviselnek, ami nem is csoda, hiszen a W. V. Awdry tiszteletes könyvei alapján készült tévésorozat már 1984 óta sikerszéria, így alkalmanként még mozifilmet is készítenek, mint éppen most. A hosszúra nyúlt epizódban kissé feltekerik a fordulatszámot, hiszen mindjárt az elején majdnem egy szakadékba zuhan kék hősünk, de ennek köszönhetően felfedez egy elhagyatott város, és igazi hősnek érzi magát.

Csakhogy az így felmerülő pluszmunkák elvégzésére a nagyfőnök, vagyis a Kövér Ellenőr egy új gőzös hozat, aki szép lassan átveszi Thomas helyét, a munkában és a magánéletben. Lesz is ebből galiba, pár kisiklás, meg föld alatti mozdonyrafting és életmentés, hogy aztán mindenki magába nézzen, és bátran kijelenthessük: a féltékenység rossz! Az elhangzók dalok most is feliratozva, karaoke üzemmódban szólalnak meg, és biztos sokan vakarják majd a fejüket, hogy miért jó ez a kicsiknek, de akkor már tényleg inkább Thomas, mint a Tini Ninja teknőcök vagy a Pokémon!

 
Thomas: A nagy felfedezés
(Thomas ? The Great Discovery - színes, amerikai-angol animációs film 64 p. 2008)
 
Rendező: Britt Allcroft
 
Forgalmazza: Europa Records