A törvény gyilkosa

A Szemtől szemben óta minden filmrajongó arra várt, hogy a két nagy ismét egyszerre szerepeljen a vásznon, és ne két külön idősíkban, mint tették azt A keresztapa legendás második részében. Jon Avnet (A hírek szerelmesei, Vörös sarok) filmjében a játékidő majdnem egészében ketten birtokolják a képet, keménykednek és morfondíroznak, takarékon izzó veterán hekusként levadásszák a rosszfiúkat, de sajnos nem mindig tartják tiszteletben a határokat.

Történik ugyanis, hogy a tárgyalóteremben felmentett gonosztevőket egy napon holtan találják, fejükben golyóval és mellettük kis verses üzenettel. Minden jel arra mutat, hogy az elkövető rendőr, méghozzá hőseink egyike, ám a film keretéül szolgáló kihallgatási felvételből nem derül ki pontosan, hogy melyikük az. A poént nem szép dolog lelőni, mint ahogy a védtelen embert sem, és bár az utóbbi rendszeresen előfordul A törvény gyilkosában, az előbbit most nem tesszük meg. Inkább felkínáljuk a lehetőséget a kedves nézők számára, hogy dőljenek szépen hátra, gyönyörködjenek a közhelyes csavarokban, valamint De Niro és Pacino urak mesteri fokon gyakorolt színészi játékában, mely nélkül ez a film egyenesen a tékák polcain landolt volna. 

Félő, hogy ez után a krimi után legalább újabb tíz évet kell várnunk a két nagy öreg közös szereplésére, akik akkor talán járókerettel fogják egymást laposra verni. Lehet, hogy ennél az is jobb lesz?