A film ezen kívül is fontos helyet foglal el az életműben: A vágy törvénye hozta meg a nemzetközi elismerést Almodóvar számára és tarolt a különböző fesztiválokon is. Berlinben megnyerte a Teddy-díjat, a San Franciscó-i meleg filmfesztiválon közönségdíjat kapott, Bogotában pedig a rendezőt, a főszereplőnőt, a vágót és a forgatókönyvet is díjazták.
A film az Almodóvar-művekben szokásosnak mondható közegben, a művészvilágban játszódik, homoszexuálisok, transzvesztiták és transzszexuálisok körében. Pablo Quintero színházi és filmrendező-forgatókönyvíró reménytelenül szerelmes a fiatal Juanba, majd annak távollétében a tapasztalatlan Antonióval kezd viszonyt. A (talán nem is annyira) klasszikus szerelmiháromszög-történetbe Pablo nővé varázsolt testvére, a színésznő Tina és annak nevelt kislánya csempésznek némi humort (a kis Adának igazi gyerekszájas aranyköpéseket köszönhetünk).
A vágy törvénye azonban nemcsak a szokatlan figurákkal lepi meg a nézőt: az időnként teljességgel kiszámítható történéseket tökéletesen valószínűtlen, kimódolt fordulatok tarkítják. A rendező a melodrámát ezúttal (is) a thrillerrel házasítja össze, de időnként (főleg a film vége felé) nehéz lesz eldöntenünk, hogy paródiát látunk-e, vagy véresen komoly mindaz, ami a vásznon zajlik.
Szabadszájú humor, a végletekig eltúlzott érzelmek, színpadiasság, erőteljes színek, a giccs és nevetségesség határát súroló jelenetek - de hát éppen ezek miatt szeretjük Almodóvart! Nem utolsósorban pedig a filmben az isteni Banderas huszonhét évesen és sokszor feszülős fehér alsóban, olykor meg egy férfi alatt nyögdécselve látható!
