Törvénytisztelő polgár

Színpad

 

Az a szép Amerikában, hogy a becsületes átlagpolgár leleményessége és tiszta szíve okán bármire képes, legyen szó oroszokról, arabokról vagy korrupt politikusokról. Mert az igazsággal nem lehet szórakozni ? esetünkben olyannyira nem, hogy Átlag Polgár az egész igazságszolgáltatáson kéri számon, hogy családja gyilkosa ? egy vádalkunak köszönhetően ? pár évnyi büntetéssel elsétálhat. A megtorlásra tíz évet kell várni, amit itt azzal illusztrálnak, hogy az alkut kötő államügyész gyermeke magzatból 10 éves kislány lesz, aki szépen csellózik, de az apja sosem ér rá meghallgatni.

Ebből már tudni lehet, hogy a történet egy koncerttel végződik majd, ahol ott ül a kemény leckéket abszolváló ügyész, de addig Polgár, akiről mintegy mellékesen derül ki, hogy a titkosszolgálat ölésspecialistája volt korábban, taknyosra szívatja, már elnézést a kifejezésért. Mindez erősen emlékeztet a Fűrész-széria álmoralizálására, ahol mindenki széttrancsírozás formájában felel korábbi döntéseiért, de szerencsére nem horrorról, hanem akciófilmről van szó ? bár pár szerszám itt is előkerül. A mostanában az egészségesnél kissé többet szereplő Gerard Butler tűrhető igazságosztó, Jamie Foxx kicsit gyengébb a rend képviseletében, és ahogy az lenni szokott Hollywoodban, a lezárás gyenge és szirupos.

 
Törvénytisztelő polgár
(Law Abiding Citizen. színes fel - amerikai thriller 100 p. 2009)(18)
 
Rendező: F. Gary Gray
Színész: Bruce McGill, Colm Meaney, Gerard Butler, Jamie Foxx
Forgalmazza: Palace Pictures