Transformers: A bukottak bosszúja

Színpad

 

Az alakváltó Transformerek trilógiájának középső darabjában folytatódik az első részben megkezdett küzdelem a gonosz (és átmenetileg vereséget szenvedett, ezért bosszúra szomjazó) Álcák és a jóindulatú, az emberiséget védelmező Autobotok (illetve az oldalukon küzdő emberek) között. A kedvenc "szomszéd fiúnk", Shia LaBeouf által megformált Sam Witwicky pedig egyetemi óráit sem töltheti nyugodtan - hiába nem az ő háborúja, ismét belekeveredik, mivel rájön az óriásrobotok eredetére, amit az Álcák nem hagyhatnak annyiban. 

A még az első filmnél is hangosabb, látványosabb és gyorsabb Transformers 2.-ben ráadásul globális az invázió, így Amerika mellett olyan helyszíneken zajlik a robotharc, mint az egyiptomi Luxor, a gízai piramisok, a jordániai Petra vagy Párizs. De nem kevésbé szemet gyönyörködtető a Sam barátnőjét játszó dögös Megan Fox sem, aki szerencsére szintén visszatér a monumentális két és fél órában. 

Ezzel együtt elég érthetetlen, miért szeretjük úgy a nem annyira a Transformers-képregényekre és az azt követő rajzfilmsorozatra, hanem egyértelműen a Hasbro játékfiguráira építő filmet. A hihetetlen siker magyarázata talán a nézőnek az akció, a mozgás iránti elemi rajongásában keresendő. Ezt a Transformers: A bukottak bosszúja maradéktalanul ki is elégíti, ennél többet pedig ne ettől a darabtól várjunk. 

 
Transformers: A bukottak bosszúja
(Transformers: Revenge of the Fallen - színes fel. amerikai sci-fi 147 p. 2009) (12)
 
Rendező: Michael Bay
Színész: John Turturro, Megan Fox, Rainn Wilson, Shia LaBeouf
Forgalmazza: UIP-Duna Film